FORGOT YOUR DETAILS?

F. Tóth Benedek: Álmodsz-e még, és ha igen, miről? – részlet

by / hétfő, 24 november 2014 / Published in Graal Könyvek Kiadó, Részlet

Nélküled a jövő címmel új kötettel jelentkezett a Zsoldos Péter-díjjal és az Európai Sci-Fi Társaság Bátorítás-díjával kitüntetett F.Tóth Benedek. Kilenc novella mellett egy vadonatúj kisregény is helyett kapott a válogatásban. Íme egy részlet az Álmodsz-e még, és ha igen, miről? című írásból.

– Maga szerint lehetnék merülő? – nyögte ki Polton.
Az ezredes nem akarta elárulni, hogy már régen elküldte a tiszt életrajzát a Földre. Javasolta Jan W. Polton hadnagy előzetes merülési képességeinek feltérképezését. Választ még nem kapott, de az anyabolygón soha nem siettek el egyetlen döntést sem.

– Már a múltkor is kérdeztem magától, hadnagy, miért érdeklik mások emlékei?

A füst időközben eloszlott, újra beláttak a terembe. Az ágyon mozdulatlanul feküdt a három férfi. Ide nem hallatszott fel, de Vetko tudta, odalent halkan zúgnak a memóriatörlő fejhengerek motorjai. A művelet végére olyan tisztán jönnek ki onnan az emberek, mint ha most születtek volna. Alszanak majd, ernyedten fekszenek az ágyon, s mire felébrednek, el is telt a rehabilitációs programjuk első hete. Esznek, isznak, tornáznak. Felépülnek. Megkapják az új életükhöz szükséges összes információt, majd újból mélyaltatásba kerülnek, és kis törlésigazító impulzust követően, hogy még csak az állomás zsilipjének kattanására se emlékezzenek, új helyen ébredhetnek fel, új életük első napján. Talán egy boldogabb jövő reményében. Nem mintha hitt volna a boldogságban, legalábbis nem úgy, ahogyan a legtöbb ember gondolt rá, munka, család, gyerekek, de abban azért reménykedett, hogy ha észrevétlenül is, de mindenki életében lesznek olyan pillanatok, amikor nem tud választ adni arra, miért ízlik jobban a kenyér, miért érdesebb a csók, s miért élesebbek a fények napnyugtakor. Mert ha létezik is a boldogság, azok csak pillanatok úgyis. Múló, és szinte a semmiből újjászülető pillanatok.
– Általuk talán jobban megérthetem a világot – felelte Polton. Sokat várt a válasszal, és ez nem tetszett Vetkónak. Aki tudja, mit akar, annak nincsen szüksége gondolkodási időre.
– A tettek alapján dől el minden, hadnagy. Az emlékek egy olyan világot mutatnak, amelyen már nem tudunk változtatni. Amit látunk, az csak a múlt. Akárhányszor nézzük is végig, újra és megint, minden pontosan ugyanúgy történik. Mindig, megint és újra.
– Ez igaz, ezredes, de a múlt hibáiból tanulhatunk. S ha képesek vagyunk tanulni, azzal könnyebbé, élhetőbbé tehetjük a jövőnket.
– Mihez képest élhetőbbé? A hibáinkat a jelenben követjük el. Talán most is, ebben a pillanatban, amikor beszélgetünk. Az pedig csak később derül ki, utólag, hogy amit tettünk, minek minősül, minek számít egyáltalán.
– Bocsásson meg, de vitatkoznom kell önnel. Ha ugyanis a legjobb tudásunk, a legjobb szándékunk szerint cselekszünk, akkor az elkövethető hibák valószínűsége a minimálisra csökken.
– Nem érti még most sem, ugye, hadnagy – szólt szelíden Vetko. – Mindig a mihez képest számít. Mihez képest érdemes merülőt faragni magából? Ahhoz, hogy jobbá tegye a világot, nincs szükség arra, hogy megismerje mások emlékeit. Nekem elhiheti. Szóval, miért vágyik arra, hogy merülő legyen magából?
A hadnagy elnyomta a cigarettát. A csikk végével lassú köröket rajzolt a hamutartó korongjának aljára. Ezúttal nem várt sokat a válasszal.

– Mert kíváncsi vagyok. Úgy hiszem, titkok tudójává válnék. Tudom, naiv gondolat, de úgy érzem, minél jobban ismerjük mások életét, egymás szándékait, annál hasznosabb tagjai lehetünk a társadalomnak.
– Mondja ezt egy katona – jegyezte meg Vetko.
– Mintha maga nem az volna, ezredes.
– Vannak reggelek, amikor úgy ébredek, hogy azt képzelem, a Földön vagyok. Felkelek, kimegyek a konyhába, megfőzöm a kávét, elkészítem a reggelit a gyerekeimnek, és amikor már elmentek az iskolába, a feleségem visszahív az ágyba. De mindez csak képzelet. Az elmém szüleménye. Ehelyett mások emlékeibe merülve azt látom, hogyan válik állattá az ember. Nem vágyom rá, de mégis megtudom, miként és miért születik meg benne a gyilkos indulat. Ráadásként pedig azt is át kell élnem, amire a legkevésbé vagyok kíváncsi, hogyan és milyen módon elégíti ki alantas vágyait.
– Nem maga mondta az előbb, ezredes, hogy a mihez képest számít? De lám, mintha maga is arról beszélne, hogy a világ jóból és rosszból áll. Ám ki dönti el, mihez képest jó vagy rossz bármi is? Ki szerint alantas, és mi alapján gyilkos a gyilkos? S még én volnék naiv?
– Látom, figyelt, hadnagy. Ennek örülök. De én szentimentális vagyok, nem naiv. A kettő pedig nem ugyanaz. A tett nélküli szándék nem más, csak szándék. Ugyanakkor bármit teszünk is, az alapján válik jóvá vagy rosszá, amit gondolunk róla. Amit mondunk róla.
– Érdekes, mintha ugyanarról beszélnék, ezredes – nézett a hadnagy Vetkóra.
– Nem, fiam. Én ugyanis egyfolytában arról beszélek, hogy nem szeretnék olyan világban élni, ahol a gyilkolás, a hazugság, a sunyiság, a jellemtelenség egy bárki, vagy bármilyen hatalom által kinyilvánított központi erény alapjává, s főként eszközévé válik.

>>> F. Tóth Benedek könyvei kedvezménnyel az SFportal Shopban

Vélemény, hozzászólás?

TOP